Az Ares Management Corporation, a világ egyik vezető globális alternatív befektetéskezelője bejelentette, hogy logisztikai ingatlanplatformjait egyetlen márkanév, a Marq Logistics alatt egyesíti. Az ingatlanplatform több mint 55 millió négyzetméternyi létesítményt kezel Amerikában, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
Szerző(k): Farkas TiborA törvény célja az utasok jogainak megerősítése volt, azonban a légitársaságok szerint a döntés tönkreteheti őket.
Szerző(k): Kiffer AnnaA Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy Magyarország a magyaroké, hazánk nem lesz sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország. A kormány számára változatlanul a magyar munkaerő az első, ezért mindent megtesz, hogy a betöltetlen álláshelyeket elsősorban hazai munkavállalókkal töltse fel, ezáltal is tovább növelve a foglalkoztatást.
Szerző(k): Kiffer AnnaA legfrissebb előrejelzések szerint az eddigi várakozásokat is felülmúlhatja az idei téli szezon.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz orosz elnök szerint Európa a háború pártján áll, és aláássa Donald Trump béketerveit. Véleménye szerint olyan követeléseket támasztanak, amelyek Oroszország számára teljesen elfogadhatatlanok.
Szerző(k): L. K.A kínai online kereskedő márkák egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve az Egyesült Államokban, miután két magas rangú politikus is nyomozást követelt a kényszermunka és a szellemi tulajdon ellopásával kapcsolatos állítások ügyében.
Szerző(k): Kiffer AnnaA tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit ki is fosztottak.
Szerző(k): EconomxJövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szerző(k): Kiffer Anna